Hatalmasat nőtt a bruttó átlagkereset, csaknem 300 000 forint

Hatalmasat nőtt a bruttó átlagkereset, csaknem 300 000 forint

5
0
Megosztás
A legjobban a pénzügyi, biztosítási területen dolgozók, a legrosszabbul az egészségügyi, szociális szférában alkalmazottak keresnek.

 

A bruttó átlagkereset 14,4 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest Magyarországon, így júniusban 297 300 forint volt. Az év első hat hónapjában a bruttó és a nettó keresetek egyaránt 12,5 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához viszonyítva – közölte a KSH.

Az átlagos havi nettó kereset családi kedvezmény nélkül 197 700 forint volt, a kedvezményt is figyelembe véve pedig 205 500 forint.

Mivel az infláció 2,3 százalékos volt az elmúlt egy évben, a reálkereset pontosan 10,0 százalékkal emelkedett.

A növekedés elsősorban a minimálbér és a garantált bérminimum 15, illetve 25 százalékos emelésének tudható be, és szerepet játszanak benne a költségvetési szféra, valamint az állami közszolgáltató cégek béremelései is.

A pénzügyi, biztosítási tevékenységekkel foglalkozó szakemberek körében a legmagasabbak a bruttó átlagkeresetek, náluk 574 100 forint a havi átlag.

forint-wiki

Fotó: Wikipédia

A legrosszabbul – a közmunkásokat leszámítva – a humán-egészségügyi, szociális ellátás területén dolgozók jártak, nekik bruttó 179 800 forint a havi átlagkeresetük.

A KSH kedden közölt adataiból kiderül, hogy az alkalmazásban állók létszáma egy év alatt 41 ezerrel nőtt, úgy, hogy a versenyszférában 59 ezerrel, a költségvetési szférában 7 ezerrel, a nonprofit szervezeteknél 21 ezerrel bővült az alkalmazottak száma, miközben a közfoglalkoztatottak létszáma 49 ezerrel csökkent.

 

forrás

Szólj hozzá!



loading...

Nincs hozzászólás